2014. augusztus 11., hétfő

Rameau: Hippolütosz és Aricia (Hippolyte et Aricie)



Szövegkönyv: Racine nyomán Simon-Joseph Pellegrin
Ősbemutató: Párizs, Opéra, 1733. október 1.

Hippolyte (Hippolütosz) - haute-contre (magas tenor) - Denis-François Tribou
Aricie (Aricia) - szoprán - Marie Pélissier
Phèdre (Phaedra) - mezzoszoprán - Marie Antier
Thésée (Thészeusz) - basszus - Claude-Louis-Dominique
Diane (Diana) - szoprán - Mlle Eremans
Pluton (Plutó) - bariton - Jean Dun "fils"
Œnone (Oinoné) - szoprán - Mlle Monville
Arcas (Arkasz) - taille (tenor) - Louis-Antoine Cuvilliers
Mercure (Merkur) - taille (tenor) -    Dumast
Tisiphone - taille (tenor) - Louis-Antoine Cuvilliers
L'Amour (Kupidó) - haute-contre (szoprán) - Pierre Jélyotte
La Grande-Prêtresse (Főpapnő) - szoprán - Mlle Petitpas
Parques (Párkák) - bass, taille, haute-contre - Cuignier, Cuvilliers, Jélyotte


Előjáték
Erdőlakók kórusát halljuk. Diana és Ámor Jupiter zsarnoki hatalma ellen acsarkodnak.
Jupiter rábeszéli Dianát, hogy az év egy napján engedje meg szüzességi fogadalmat tett követőinek Cupido tiszteletét. Ám az istennő megfogadja, hogy Hippolütoszt és Ariciát megvédi.

1. felvonás
Aricia Thészeusz király ellenségének, Pallasnak az utolsó leszármazottja, akinek Diana szentélyében szüzességi fogadalmat kell tennie. A ceremónia kezdete előtt felfedik egymásnak kölcsönös szerelmüket Hippolütosszal, Thészeusz fiával, és Diana segítségét kérik. Phaedra, Thészeusz hitvese érkezik, hogy ellenőrizze az eskütételt. Irdatlan haragra gerjed, amikor értesül Ariciénak Hippolütosz iránti vonzalmáról, és elrendeli a szentély lerombolását, ám Diana alászáll, hogy megakadályozza a tettet, majd védelméről biztosítja a szerelmeseket. Hír érkezik, hogy Thészeusz az alvilágba távozott, ami lehetővé teszi Phaedrának, hogy megvallja mostohafia, Hippolütosz iránti szerelmét.

2. felvonás
A halottnak hitt hős, Thészeusz leszáll a holtak világába, hogy ott egy régi bajtársát, Peirithoost - aki megpróbálta elrabolni Proserpinát, Pluto feleségét - meglelje. Thészeuszt Peirithoos bűntársaként Pluto elé vezetik. A király apjához, Neptunushoz fohászkodik segítségért, mire Merkúr érkezik, és tanúskodik mellette. Mielőtt azonban elhagyná az alvilágot, a párkák azt jósolják neki, hogy a pokol fogjavárni saját otthonában.
Neptunus Plutón keresztül szól Thészeusznak. Az általa megszólaltatott párkák alt—tenor—basszus hangon énekelnek. Ez a mű legdrámaibb jelenete. Plutó invokációja súlyos akkordokkal kísért széles, patetikus recitativo, ún. récitatif mesuré (mértékes recitativo), amely nagy zenedrámai jelenetté bővül, zenekari tuttival, a párkák, majd a kórus fugatójával.

3. felvonás
Phaedra özvegynek hiszi magát, Thészeuszt, a férjét pedig halottnak. Apja palotájában Hippolütosz támogatásáról biztosítja Phaedrát, aki ezt tévesen szerelmi vallomásnak értelmezi, ezért felajánlja neki a trónt és saját magát is. Hippolütosz azt válaszolja, hogy Ariciába szerelmes. Elkeseredésében Phaedra megpróbálja elvenni tőle kardját, hogy önkezével vessen véget az életének.  Miközben a fegyver birtoklásáért küzdenek, megjelenik Thészeusz, a jelenetet az intrikus Oinoné sugalmára végzetesen félreérti, és fiát, Hippolütoszt bűnösnek hiszi. Az ünneplő nép előtt nem mutatja fájdalmas csalódását, de emlékezvén a párkák jóslatára, és felkészülve a legrosszabbra, apját, Neptunust szólítja, hogy büntesse meg Hippolütoszt, pusztítsa el bűnös fiát.

4. felvonás
Hippolütosz és Aricia Diana szent területére menekülnek, és elhatározzák, számkivetettként fognak tovább élni. Szerelmi kettős, majd kultikus eredetű mimikus játék Diana tiszteletére. A tengerből egy szörny emelkedik ki, a bátor Hippolütosz megtámadja, mindketten eltűnnek a vízáradatból felcsapó gőz- és tűztengerben. Mindenki megborzad a szörnyű látványon, Phaedra érkezik oda, megtudja, mi történt, s rádöbben, hogy ő volt a tragédia okozója.

5. felvonás
Phaedra meggyilkolta magát, de utolsó szavaival elmondta az igazat Théseusnak. A király kétségbeesésében már éppen készülne tengerbe vetni magát, mikor Neptunus közbelép, és kijelenti, hogy Hippolütosz él. Mivel azonban hitt ártatlan fia bűnösségében, arra kárhoztatja Théseust, hogy soha többé ne láthassa gyermekét. Mindeközben Diana a kedvesét gyászoló Ariciát nyugtatgatja, másik férjet ígérve neki. Ám ekkor megjelenik Hippolütosz, így végül a szerelmesek újra egymásra találnak. Házasságot kötnek, általános örömünneppel és tánccal ér véget az opera.

Rameau első operája, alaposan felkavarta Franciaország zenei életét. Nagyfokú drámai érzékkel és érzelmi intelligenciával megáldott szerző nyúlt egy klasszikus mítoszhoz, s a szereplők soha nem látott mértékben váltak élővé. Aricia, aki Pellegrin forrásában, Racine Phaedrájában puszta mellékszereplő volt, itt a cselekmény fő mozgatórugójává válik, míg Hippolütosz hősi karakterét ábrándozó hajlam váltja fel, ami sokaknak már-már túlságosan is emberinek tetszett. Rameau Phaedrája feltehetően sokkal több együttérzést vált ki a nézőből Racine-énál, és Thészeusz szerepe is jelentősen kibővült: az alvilági jelenetet úgy illesztették be, hogy Rameau-nak lehetőséget adjon gazdag jellemábrázolásra és rendkívüli hangfestésre. Théseus jelentősebb, kevésbé távoli szereplőként hagyja el a színpadot, mint ahogy az megszokott volt.
A konvenciókra fittyet hányva Rameau fejlődő személyiségként kezeli összes szereplőjét. Phaedra kezdetben rideg, elutasító alakját szigorú harmóniák és szikár dallamok testesítik meg, ám mikor megvallja bűnét, Rameau zenéje valósággal szárnyakat kap: a gazdag hangszerelés, a pazar dallamok és a rémült tömeg közbeszólásai rendkívüli nagyságot kölcsönöznek Phaedra figurájának. „Itt nyugszik a harmónia istene" — írta valaki Rameau sírkövére, joggal: az Hippolyte et Aricie bővelkedik a színes zenekari írásmódban, az I. felvonásbeli vihar és a III. felvonás tomboló tengere (amelynek ereje csupán a Les Indes galantes földrengéséhez hasonlítható) a francia barokk opera legizgalmasabb pillanatai közé tartoznak.
E művében a gáláns irányzatnak hódol, dallamaiban túlszárnyalja Lullyt, bár ez a dallamosság szárazabb, mint Händelé és az olaszoké, sőt a sajnálatos módon elfeledett Hasséé. Ami Rameau-t az említettek fölé emeli: zenedrámai koncepciója, a drámai kifejezés intonációja. A szerző tragédiája, hogy bár kora ünnepelte, de igazában nem ismerte, így Rameaunak a jövendőtől kellett megkapnia a neki járó tiszteletet. Nagy mestere volt a hangszerelésnek, sok tekintetben átugorta Gluckot, tehát a fejlődés közbülső fázisát, és Haydnnek, Mozartnak sietett elébe. Talán az áll igazi megkedvelése útjába, hogy annyira mereven ragaszkodott a szöveg érthetőségéhez, az emberi beszéd természetes hanglejtésének utánzásához, annyira a gondolat és a kifejezés szolgálatába állította zenéjét, hogy az olykor már-már csak másodlagos jelentőségű. Korabeli sikeréről az árulkodik, hogy már a bemutató évében megszületett a mű első paródiája Riccoboni tollából, Favart pedig 1742-ben pellengérezte ki a mű gyengéit. Erre a kórus szerepeltetése is kitűnő alkalmat nyújtott. Tagjai ugyanis a színpad két oldalán vonulnak fel, s a görög tragédiákban viselt szerepük szerint homogén tömbökben, ritkábban ellenpontozott dallamokkal kommentálják a cselekményt. A balettjelenetek, mint minden francia operában, itt is jelentősek.


Az 1742-es verzió letöltése / download   vagy   itt




 
modernizált francia librettó   vagy   itt



(A librettó német, francia és angol nyelven megtalálható az alábbi lemez kísérőfüzetében is.)

Egy remek 1996-os Erato felvétel
Mint Christie esetében mindig, a produkció magabiztosságáért a felvételt megelőző élő előadások kezeskednek A szereposztás egésze kiváló, a szereplők gyönyörűen és érzékeny drámaisággal énekelnek. Anna Maria Panzarella és Mark Padmore párosa igen meggyőző; bár Padmore a francia szavak kiejtésében aligha érheti utol az Archívnál megjelent felvételen szereplő Fouchécourt-t, kidolgozottabb és hitelesebb a szerepformálása. Phaedra drámaibb szerepében Lorraine Hunt káprázatos: igaz, hogy efféle szerepekre specializálódott, a lélektani mélység és szenvedély, amellyel Phaedrát megformálja, lélegzetelállító. És még egy magyar vonatkozása is van.

Mark Padmore - Hyppolite
Anne-Maria Panzarella - Aricie
Lorraine Hunt - Phédre
Laurent Naouri - Thésée
Eirian James - Diane
Gaëlle Mechaly - L'Amour/Une Matelate
Nathan Berg - Jupiter/Pluton/Neptune
Paul Agnew - Un Amour
Patricia Petibon - Une Pretresse/Une Bergére
Mireille Delunsch - La Grande Prétresse/Une Chasseresse
Katalin Károlyi - Œnone
Yann Beuron - Arcas/Mercure
Francois Pialino - Tisiphone
Christopher Josey - 1. Parque
Matthieu Lécroart - 2.Parque
Bertrand Bontoux - 3.Parque
David Le Monnier - Un Chasseur 

Les Arts Florissants - William Christie; (6-13 Oct. 1996, Salle Wagram, Paris)

01  -  Overture
Prologue
02  -  Scene 1: "Accourez, habitants des bois" (Choeur des nymphes de Diane)
03  -  Entrée des habitants de la foret
04  -  "Sur ces bords..." (Diane, choeur)
05  -  Scene 2: "Au doux penchant..." (L'Amour, Diane)
06  -  Scene 3: Descente de Jupiter (Jupiter, Diane L'Amour)
07  -  Scene 4: "Nymphes, aux lois..." (Diane)
08  -  Scene 5: "Peuples, Diane, enfin..." (L'Amour)
09  -  Air en rondeau pour les Amours (L'Amour)
10  -  Premiere et deuxieme gavotte (L'Amour, choeur)
11  -  Premiere menuet (L'Amour), Marche
Acte I.
12  -  Scene 1: "Temple sacré" (Aricie)
13  -  Scene 2: "Princesse, quels apprets..." (Hyppolite, Aricie)
14  -  Scene 3: Hyppolite, Aricie, La Grande Pretresse de Diane; Marche et choeur des Pretresses 
15  -  Premier air "Dieu d'Amour..." (Une Pretresse)
16  -  Deuxieme air "Rendons un éternelr..." (Une Grande Pretresse, choeur)
17  -  Scene 4: "Princesse ce grand jour" (Phédre, Œnoe et les précédents, choeur)
18  -  Bruit de trompettes et choeur "Dieux vengeurs"
19  -  Scene 5: "Ne vous alarmez pas..." (Diane et les précédents)
20  -  Scene 6: "Quoi! la terre et le ciel..." (Phedre, Œnone)
21  -  Scene 7: "O, malheur!" (Phedre, Œnone, Arcas)
22  -  Scene 8: "Mes yeux commencent..."  (Phedre, Œnone)
Acte II.
23  -  Scene 1: "Laisse-moi respirer" (Thésée, Thisiphone)
24  -  Scene 2: "Inexorable Roi" (Thésée, Pluton)
25  -  Scene 3: "Qu'a servir mon corroux" (Pluton, choeur)
26  -  1er ét 2eme air des Furies, choeur "Pluton commande"
27  -  Scene 4: "Dieux!" (Thésée, Thisiphone, Les Trois Parques)
28  -  "Du destin le vouloir supreme" (Les Trois Parques)
29  -  "Ah! qu'on daigne du moins" (Thésée)
30  -  "Non, Neptune aurait beau t'entendre" (Choeur)
31  -  Scene 5: "Neptune vous demande grace" (Mercure et les précédents)
32  -  "Vous, qui de l'avenir..." (Pluton, 2eme Trio des Trois Parques)
Acte III.
33  -  Scene 1: "Cruelle mére des amours" (Phédre)
34  -  Scene 2: "Eh, bien!"  (Phedre, Œnone)
35  -  Scene 3: "Reine, sans ordre..."  (Hyppolite, Phedre, Œnone)
36  -  Duo et récitatif (Phedre, Hyppolite)
37  -  Scene 4: "Que vois-je?"  (Thésée, Hyppolite, Phedre)
38  -  Scene 5: "Sur qui doit l'ombre ma colére?"  (Thésée, Hyppolite, Œnone)
39  -  Scene 6: "Quoi! otut me fuit..."  (Thésée, Œnone)
40  -  Scene 7: "De mon heureux retour"  (Thésée)
41  -  "Que ce rivage retentisse"  (Thésée, Marche et choeur)
42  -  1ere et 2eme Air des Matelots (choeur)
43  -  1ere et 2eme Rigaudon "L'Amour comme Neptune" (Une Matelote)
44  -  Scene 9: "Quels biens!"  (Thésée)
Acte IV.
45  -  Scene 1: "Ah! faut-il..."  (Hyppolite)
46  -  Scene 2: "C'en est donc fait"  (Aricie,  Hyppolite)
47  -  Duo (Aricie, Hyppolite)
48  -  Scene 3: "Faisons partout voler nos traits" (Choeur)
49  -  1ere Air des Chasseurs et Chasseresses (Une Chasseresse)
50  -  2eme Air des Cahasseurs "A la chasse"
51  -  1ere et 2eme Menuets
52  -  Bruit de la Mer et Vents (Choeur, Hyppolite, Aricie)
53  -  Scene 4: "Quelle plainte..."  (Phedre, choeur)
Acte V.
54  -  Scene 1: "Grands Dieux!"  (Thésée)
55  -  Scene 2: "Arrete!"  (Neptune, Thésée)
56  -  "Je ne te verras plus"  (Thésée)
57  -  Scene 3: "Ou suis-je?" (Aricie)
58  -  Scene 4: "Descendez, brillante immortelle" (Choeur, Aricie, Diane)
59  -  Scene 5: "Peuples toujours soumis" (Diane et les précédents)
60  -  Scene 6: "O trop heureux bergers!" (Aricie, Diane)
61  -  Scene 7: Symphonie (Hyppolite, Aricie, Diane)
62  -  Scene finale: Marche (Hyppolite, Aricie, Diane, choeur)
63  -  "Bergers, vous allez..." (Diane, choeur)
64  -  Chaconne
65  -  "Rossignols amoureux" (Une Bergere)
66  -  1ere et 2eme Gavottes
67  -  "Déesse, mon bonheur..." (Hyppolite, choeur)

Mp3 - 44100 Hz - vbr (~226 kbps)


 
Letöltés / Download   vagy   itt


2014. augusztus 6., szerda

Bizet: A szép perthi lány (La jolie fille de Perth)

Opera 4 felvonásban.
Szöveg: J. H. Vernoy de Saint-Georges és Jules Adenis.
Bemutatták: 1867. december 26-án Párizsban, a Théâtre-Lyrique-ben.

Az opera szereplői:
Rothsay herceg                               bariton
Henry Smith, fegyverkovács            tenor
Simon Glover, kesztyűkészítő          bariton
Cathérine, a lánya                           szoprán
Ralph, az inasa                                basszus
Mab, cigánylány                              mezzoszoprán
Udvarmester                                    tenor
Városi nemes úr                              bariton
Egy munkás                                     tenor
A skóciai Perth városkában játszódik a XV. században.
Zenekar: közepes, énekkar és tánckar: nagy létszám.

A 25 zeneszámból álló operát rövid előjáték vezeti be. Elő­ször többször megismétlődő, tétován megtorpanó motívu­mot hallunk, pengetett vonóskar akkordjai felett szökellő fafúvós futamokkal:
Az előzene második témája Gounod-idézetnek tűnik:
Olaszos Andantino kellemesen gördülő dallamával folyta­tódik és fejeződik be az előjáték. Motívumai az operában többet nem fordulnak elő.

Az első felvonás cselekménye Smith fegyverkovács műhelyé­ben játszódik le. Amikor a függöny szétmegy, a kovácslegények vidám munkadalát halljuk. A dal ritmusát üllőjükön kalapáccsal verik ki. Hatásos kórus ez, izzik benne a fizikai munka nyers ereje. Készülnek a kardok, dárdák és a lovagi páncélok:
A dalt félbeszakítja a mester. Mára elég a munkából, hiszen most kezdődik a karnevál. A kovácsok megköszönik a mester figyelmét. Munka után édes a pihenés, dalolják, majd leteszik a szerszámaikat és elvonulnak.
Smith egyedül marad, és szenvedélyes recitativóban önti ki a szép perthi lány, Glover kesztyűkészítő lánya, Cathérine iránt érzett szerelmét.
Női segélykiáltás hallatszik az utca felől. Smith egy szekercét vesz a kezébe és az ajtóhoz lép, amelyen szinte bezuhan Mab, a cigánylány, és segítséget kér. Rátámadtak az utcán és erőszakoskodtak vele. Ad ő csókot szívesen annak, akit szeret, de csókot rabolni nem enged. Az erős férfi oltalmában megnyugszik Mab, majd kezébe véve Smith kezét, jóslatot mond: még ma este idejön Glover és lánya. Nem hiszi? Hiszen már itt is vannak. De mi lesz, ha a féltékeny Cathérine Mab-et itt találja? Smith nem ér rá gondolkozni, betuszkolja a lányt a szobájába. Már hallatszik is Gloverék érkezésének vidám zenéje, és a színre lép Glover, Cathérine és Ralph, Glover segédje. Vidáman énekelnek:
A dalhoz Smith is csatlakozik. Köszöni, hogy megtisztelték házát. Rögtön kerül étel és ital az asztalra. Glover megállítja. Hoztak magukkal sok finom étket és nemes óbort, amennyi akár egy menyegzőre is elég.
Cathérine terjedelmes áriában meséli el furcsa álmát, amelyet az elmúlt éjjel látott: szíve sasként szárnyalt fel a csillagokig, ott szerelmesének szívére talált, és együtt járultak az Úr trónusa elé:
Ez a dal nem nekem való, jöjjön inkább az ennivaló” — énekli tréfásan Glover. „Te Ralph, tarts velem a konyhába, hagyjuk a fiatalokat beszélgetni.Ralph reménytelenül szerelmes Cathérine-be és csak vonakodva, morogva követi gazdáját. Otthon elfogadja parancsait, de itt most mindketten vendégek. Mikor azonban Cathérine is rászól, engedelmeskedik.
Cathérine és Smith szép, lírai kettőse következik. Nemsokára itt lesz Szent Valentin napja. Smith egy arany foglalatú email rózsát ad a lánynak ajándékba. Azt tartja a néphit, hogy az lesz egy lány férje, akinek ajándékára az ünnep reggelén első pillantása esik. Smith Valentin-ajándéka tehát jegyajándék, amellyel a férfi házassági szándékát jelzi. Bár már régóta jegyeseknek tekinti őket egész Perth, ezúttal esik először komolyan szó kettőjük házasságáról. A kettős Halévy és Thomas lírájának hatása alatt íródott. Smith egyszerű, de kissé szirupos szólamát a lány koloratúrái írják körül. A kettős alaphangulata franciásan kacér, kokett, de igen gyengéd.
Lássuk Cathérine egyik nyaktörő kadenciáját, amelyhez Smith szólama is csatlakozik:
A kettős végén egy mondat már a Carmen zenei világát előlegezi. Mintha Micaela és Don José szólnának hozzánk a bársonyosan puha párhuzamos szextmenetekkel:
Recitativo következik. Az idilli csendet zaj töri meg. Egy lovagi ruhát viselő, előkelő külsejű idegen lép a műhelybe, néhány lovag kíséretében. Az idegen halkan kérdi kísérőitől:
—  Ez az a ház, ahová a lány betért?
—  Mit keresnek itt? — kérdi Smith.
—  Kerestem, és íme találtam — feleli az idegen —, messzi földön a legjobb fegyverkovácsot.
—  Hagyjuk a bókokat! — feleli Smith.
—  A tőröm nyele meglazult — mondja az idegen —, szívesen várok, amíg megcsinálja.
Az idegen nem más, mint Rothsay herceg, a város kormányzója, nagy szoknyavadász, mint mantuai sorstársa és Cathérine szépsége vonzotta ide, nem az a kis hiba a tőrén.
Énekhármas bontakozik ki Cathérine, Smith és a herceg között.
—  Újra elém lép és merészen bámul rám ez a férfi — énekli Cathérine.
Ez az uracska hozzászokott a parancsoláshoz, felforr bennem a méreg, ha hallom — bosszankodik Smith.
Szívesen mutatom meg kardommal, milyen az igazi udvariasság — hősködik a herceg.
Smith munkához lát, de olyan zajt csap, hogy minduntalan megzavarja a herceget a széptevésben.
Én nagy úr vagyok, de a szép perthi lányt bája királynővé emeli — udvarol a herceg. — Tisztelje meg este házamat, hol Ön lesz az ünnep szépe. Majd elküldök önért — mondja, és megcsókolja Cathérine kezét. Smith-t elönti az indulat, és kalapácsát a hercegre emeli. Ekkor előugrik rejtekéből Mab (egy fortissimo, magas b hangot sikoltva), és Smith karjába veti magát.
Nagy ég! — éneklik négyen, megrökönyödve. Cathérine azt hiszi, hogy Smith egy kalandja lepleződött le ilyen tragikomikusan. Éneknégyes következik, amelyben Cathérine mélységes csalódásáról énekel, Mab arról, hogy megmentette ugyan a herceg életét, de bajba keverte saját meg- mentőjét, az ártatlan Smith-t. A fegyverkovács hálát ad az égnek, hogy nem vált gyilkossá, a herceg ugyancsak, hogy Smith-nek nem volt ideje lesújtani. Smith megpróbál kimagyarázkodni, de Cathérine nem hallgat rá.
A tökéletesen elrontott hangulatot Glover vidám bordala töri meg. A színfalak mögött kezdi el dalát, és táncos léptekkel, üvegekkel a kezében lép a színre:
Aztán rémülten abbahagyja dalát, mert ráismer a hercegre, de ügyesen kihasználja az alkalmat, és elkezdi sorolni a kesztyűs céh panaszait. A herceg félbeszakítja. Holnap reggel jöjjön el udvarába kihallgatásra, de különben is, akinek ilyen szép lánya van, nem lehet oka panaszra. A herceg gálánsan elbúcsúzik. Cathérine is menni akar, de előbb eldobja az aranyrózsát, amit Smith-től kapott. Mab felveszi az ékszert: talán még jó szolgálatot hoz.
Catherine-t apja visszatartja. Igen szellemesen felépített énekötös kezdődik el, amelyben Glover és Ralph a már hallott bordalt éneklik, szólamuk ellenpontjaként Cathérine, Mab és Smith a saját panaszukat zengik.
A kvintett után rövid zenekari utójátékkal ér véget az opera első felvonása.

A második felvonás cselekménye Perth főterén játszódik le. A teret a karnevál tiszteletére feldíszítették. Szól a tánczene és zeng a vidám karneváli kórus:
A herceg leinti a zenét, majd tréfás versenyre hívja a férfiakat. Az lesz a karnevál királya, aki egy hajtásra kiüríti a borral töltött óriási kupát. Hogy a mókához hangulatot keltsen, rázendít egy férfikar-kíséretes, vidám bordalra. A dal a partitúra egyik erőssége:
A herceg táncot óhajt látni. Következik a zseniális Cigánytánc, amely később táncbetétként belekerül Az arles-i lány, a Dzsamilé és a Carmen partitúrájába. Főtémája:
A dúr és a moll szellemes váltogatása, a ritmikai sűrítés és a kolosszális tempóbeli fokozás, az énekkar hatásos, szilaj szólamának hozzáadásával ezt a táncot Bizet legsikeresebb művei közé emeli. Az opera bemutatóján a közönség felugrott a helyéről, és követelte a darab megismétlését.
A tánc után a herceg megkéri Mab-et, hogy beszélje rá a vonakodó Cathérine-t az estélyén való részvételre. Mab pajkos kupléval válaszol, amely az Álarcosbál Oszkár áriájának közeli rokona, csak az üteme páros, 2/4. A dal után újra felhangzik a karneváli kórus, majd az énekkar megismétli a herceg bordalát (B-dúrban), aztán a zene elhalkul, a tömeg szétoszlik, és csend borul a városka terére.
Smith lép a színre, és egy gyengéd szerenáddal próbálja megengesztelni Cathérine-t. Ezt az áriát a Don Procopio partitúrájából vette át Bizet, innen az olaszos hangvétel:
Smith egy pillanatra látni véli Cathérine-t az ablakban, de ez csak káprázat. Elkeseredetten folytatja énekét, schubertes, Ständchen-hangulatban:
Az óra éjfélt üt, Smith reményt vesztve hazatér. Ralph jelenik meg a színen, erősen ittasan. Ő is szerenádot ad Cathérine-nek, de ez a szerenád nyers, erőszakos.
Ralph szerenádja sem talál megértésre.
A herceg udvarnagya lép a színre, és közli, hogy Cathérine-t az udvarba viszik. Mab jelenik meg Cathérine maszkjában, arcán álarccal, és engedelmesen követi az udvaroncokat. Ralph egy csapásra kijózanodik és feledve vad féltékenységét, Smith-t hívja. Látják a fáklyások közt elvonuló lányt, akiről azt hiszik mind a ketten, hogy Cathérine az. Ekkor azonban kinyílik a lány ablaka, és egy nőalak megismétli Smith szerenádjának egy részletét. A férfiak dermedten állnak, azt hiszik, hogy kísérletet láttak. A függöny összemegy.

Rothsay herceg palotájának egy díszes terme a harmadik felvonás cselekményének színtere. Az udvaroncok kártyáznak, a herceg nyer, és minden tétet tart. Az urak ugratják: aki szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelemben. A herceg nevetve leinti őket. Nemsokára — mondja — itt lesz a szépek szépe. És már hozzák is a lányt. A herceg kéri, hogy vegye le álarcát. A hölgy azt feleli, hogy leveszi, de csak őelőtte. Az udvar elvonul, és elkezdődik Mab és a herceg bűbájos, finoman kacér Menüettkettőse:
A herceg mindenáron le akarja vétetni a lány álarcát, de az ügyesen kitér. A csipkefinom zene felett csendes harc folyik. Amikor a lány minden kifogását elkoptatta, eloltja a lámpást, és így szól: íme, itt az arcom. A herceg a sötétben nem lát semmit, de egy ügyes mozdulattal megkaparintja Mab-től Smith arany rózsáját. Mab a sötétben ügyesen eloson, a herceg egyedül marad, a függöny összemegy.  — Változás.
A kastély ceremóniatermében vagyunk. Smith lép a színre, és szenvedélyes áriában vall meg nem értett szerelméről:
Kíséretével megjelenik a herceg, hogy fogadja az audienciára jelentkezőket. Elsőnek Glover lép a terembe Cathérine kíséretében, a herceg és Smith legnagyobb megdöbbenésére. Glover kéri a herceget, hogy vegyen részt Cathérine és Smith fegyverkovács esküvőjén. A herceg csodálkozva hallgat: mennyire megváltozott ez a lány, aki pár órával ezelőtt még vele kacérkodott. Cathérine meglátja Smith-t, hozzászalad és felajánlja a kezét. Smith azzal vádolja a lányt, hogy a hercegnél töltötte az éjszakát.
Egy Verdi-típusú finálé bontakozik ki h-mollban, heves Allegro agitato tempóban. Lírai középrészében Cathérine újra kéri vőlegényét, hogy higgyen neki, és egy Desz-dúr Andantéban felidézi meghitt, közös emlékeiket, ám ekkor Smith a herceg ruháján csillogó arany rózsára mutat: ez a lány hűtlenségének bizonyítéka. Neki nem kell más szeretője. Úgy fogja ezután gyűlölni a lányt, ahogy eddig szerette. A kórus és az összes szereplők hevesen tiltakoznak a durva sértés ellen. A függöny lehull.

A negyedik felvonás színhelye a Smith műhelye előtti térség. Már a drámai zenekari bevezetés jelzi a hős zaklatott lelkiállapotát:
A kovácsok és Ralph kérlelik Smith-t, hogy térjen vissza menyasszonyához. Smith azonban hajthatatlan. Ismételten kérik, de hiába.
Döntsön az ég —, mondja, és istenítéletet követel (l. Lohengrin). Ralph vállalja, hogy kiáll Smith ellen Cathérine igazáért:
A dallamot megismétli a férfikar. Az istenítéletet a Tweed folyó partján fogják megrendezni. Mire kétszer harsan a trombita, legyenek mindketten készen a párviadalra. Induló-jellegű együttessel ér véget a negyedik felvonás első képe.  — Függöny, változás.
Újra a város főterén vagyunk, Szent Valentin üdvözlésére gyűlt össze a nép. Elbűvölően szép és nagyon franciás kórust hallunk, amely különösen a tenor szólamnak kényes feladat:
A kórus elhangzása után Mab jelenik meg, Glovert keresi. A küzdőtérről jön, ott volt a herceg is, mindent tisztáztak, a párviadal meghiúsult. Glover szomorúan közli, hogy már késő, az izgalomtól lánya elméje elborult. Jön Cathérine, és előadja a kor operáiban oly divatos őrülési jeleneteknek mintájára készült áriáját, kis együgyű dalt, zsúfolva kényelmetlen koloratúrákkal:
Az ilyen „turbékolások” miatt marasztalta el Bizet-t bírálatában Johannes Weber.
Cathérine ezután elpanaszolja, hogy hiába jött el Szent Valentin napja, ő egyedül maradt. Időközben Glover elment Smith-ért, aki most szerenádjának hangjaival közeledik. Cathérine mind jobban figyel, értelme szemmel láthatóan feltisztul. Smith a Valentin-kórus hangjaival vall szerelmet menyasszonyának, majd a kórus reprizével ér véget az opera.



A szép perthi lány jobb sorsra érdemes mű. Dramaturgiai gyengéit feledteti a zene számos erénye.

Zongorakivonat énekszólamokkal
vagy
itt



Librettó német (!) nyelven (ger)
vagy
itt


Catherine Glover - June Anderson
Henry Smith - Alfredo Kraus
Le duc de Rothsay - Gino Quilico
Ralph - José Van Dam
Mab - Margarita Zimmermann
Simon Glover - Gabriel Bacquier
Un majordome - Daniel Ottevaere
Un ouvrier - Philippe Duminy
Un seigneur - Christian Jean

Choeurs de Radio France Nouvel Orchestre Philharmonique - Georges Prêtre

01  -  Prélude
Acte I
02  -  N°1 - Chœur et scène "Que notre enclume..." (Les Forerons/Smith)
03  -  N°1 bis - Récit "Enfin me voilà seuil..." (Smith)
04  -  N°2 - Couplet "Catherine est coquette..." (Smith/Mab)
05  -  N°2 bis - Scène et récit "Elle viendrait ce soir?" (Smith/Mab/Catherine/Glover/Ralph)
06  -  N°3 - Air "Vive l'hiver et vive son cortège..." (Catherine/Smith/Glover/Ralph)
07  -  N°3 bis - Récit "Ces plaisirs-là ne me vont pas..." (Glover/Ralph/Smith/Catherine)
08  -  N°4 - Duo "Deux mots encore..." (Smith/Catherine)
09  -  N°5 - Trio "Ainsi donc, plus de jalousie?" (Catherine/Smith/L'Étranger/Le Duc/Mab)
10  -  N°6 - Quatuor "Ah ! La rencontre est imprévue !" (Le Duc/Smith/Catherine/Mab)
11  -  N°7 - Chanson et scène finale "Vous voudrez bien, je pense..." (Catherine/Smith/Le Duc/Glover/Tous/Mab/Ralph)
Acte II
12  -  N°8 - Marche et chœur "Bons citoyens, dormez!" (La Patrouille/Glover)
13  -  N°9 - Chœur et récit "Carnaval!" (Le Chœur/Le Duc)
14  -  N°10 - Chanson a boire "Tout boit, amis, dans ce monde..." (Le Duc/Le Choeur)
15  -  N°10 bis - Scène "Mais qui vient vers nous?" (Le Chœur/Le Duc)
16  -  Ballet N°11 - Danse bohemienne
17  -  N°11 bis - Scène "Je donne en mon palais..." (Le Duc/Mab)
18  -  N°12 - Couplets "Les Seigneurs de la Cour..." (Mab)
19  -  N°12 bis - Reprise du cœur "Tu seras mon bon ange..." (Le Duc/Mab/Le Chœur)
20  -  N°13 - Sérénade "Partout des cris de joie..." (Smith)
21  -  N°13 bis - Récit "Qui va là?" (Un Ouvrier/Smith)
22  -  N°14 - Air "Tra, la, la,...! Quand la flamme de l'amour..." (Ralph)
23  -  N°14 bis - Scène finale "Eh! Camarade!" (Le Majordome/Ralph/La Femme masquée/Smith/Catherine)
Acte II
24  -  N°15 - Chœur et scène "Nuit d'amour et de folle Ivresse..." (Le Chœur/Un seigneu /Le Duc/Un Joueur/Les Joueurs)
25  -  N°16 - Cavatine "Elle sortait de sa demeure..." (Le Duc/Le Chœur)
26  -  N°16 bis - Scène "Et tenez, écoutez..." (Le Duc/Les Seigneurs/La Femme masquée/Le Chœur)
27  -  N°17 - Duo "Nous voilà seuls" (Le Duc/La Femme/Mab)
28  -  N°18 - Air "C'est donc ici..." (Smith)
29  -  N°19 - Final "Nuit d'amour..." (Le Chœur/Un Seigneur/Le Duc/Smith/Le Majordome/ Glover/Catherine/Les Seigneurs)
Acte IV
30  -  10 N°20 - Duo et chœur "Smith, tu nous connais tous..." (Les Artisans/Smith/ Ralph/Tous)
31  -  N°21 - Duo "Us verront si je mens!" (Smith/Catherine)
32  -  N°22 - Scène "Maître, là-bas, on vous attend..." (Un Ouvrier de Smith/Catherine/Smith)
33  -  N°23 - Chœur de la Saint-Valentin "Aux premiers rayons du matin..." (Chœur des Garçons/Les Jeunes Filles)
34  -  N°23 bis - Scène "Catherine Glover?..." (Mab/Glover/Le Chœur)
35  -  N°24 - Ballade "Écho, viens sur l'air embaumé..." (Catherine/Le Chœur)
36  -  N°25 - Final "Le jour de la Saint-Valentin..." (Catherine/Glover/Smith/Mab/Les Garçons/Les Jeunes Filles)

Mp3 - 44100 Hz - 256 kbps











Letöltés / Download
vagy
itt


Forrás: Németh Amadé